Kezdőlap » Lakat Bálint

Lakat Bálint

Négy éves koromban talált rám a néptánc. Akkor László Gábor fedezett fel, aki óvodai keretek között vett a szárnyai alá. Majd később kisiskolás koromban az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttesben folytattam, ahol Vastag Ricsi, Kovács Norbert ’Cimbi’, majd később Kádár Ignác ’Náci’ kezei alatt fejlődtem. Szerencsés helyzetben voltam, mivel elsősorban nem a tánclépéseket kaptam meg mestereimtől, hanem a tánc szeretetét és a lelkületét. Úgy gondolom, hogy ezek nélkül a tánc legyen az néptánc vagy akár milyen más stílus, csak egy sportteljesítmény lenne. Volt szerencsém több hivatásos táncegyüttesben illetve színházban is táncolni, ahol megtanultam megtanulni és átadni a táncot másoktól-másoknak.

A táncolás mellett a tánc tanítása is az életem része, óvodás korosztálytól, a szeniorokig bezárólag adhattam át tudásomat.

Amikor feladtam a hivatásszerű táncolást egyre többet kezdtem el a zenével és a zenéléssel foglalkozni, mára több népzenei formációba is hívnak dobosként.

Célom, hogy a mesterimtől megkapott lelkületet és tudást továbbadjam.

Scroll to Top