főigazgató

„Elvetettem kenderkémet…” – hangzott az ének 40 évvel ezelőtt egy lelkes gyermekcsapat szájából nagymamám, vezetésével. Kun Lajosné, a kenderkések „Öreg Kati nénije” (szerette, ha így hívjuk), kicsi, ám igen erős magot ültethetett, hiszen rájuk épülve hozta létre édesanyám Kun Katalin a művészeti iskolánkat, ami akkor Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola nevet viselte. Zsenialitásának köszönhetően egyre magasabb szakmaiságot, és nagyobb létszámot jelzett ez a név. Az én életem teljesen összefonódott a Kenderkével. Most 2024-ben, egy új korszakot kezd meg műhelyünk. Kibővült programunk új embereket hívogat szakgimnáziumi képzésünkre is. A nevünk is megváltozott Általér Református Iskolára. Meggyőződésem, hogy a tánc és az ének összhangot képes teremteni, és hogy értékalapú közösség formáló erővel bír, ugyanakkor testi és lelki erőforrást nyújt – ezáltal segíti megélni, megérteni a teremtő erőnket, isten-képmásságunkat. Sokkal könnyebben tudunk az egész világ felé nyitni, ha ismerjük belsőnket. A nálunk megtalálható tanszakok és szakkörök is ezt az értékrendet képviselik.
Megtisztelő hogy elöljáróként segíthetem ezt a munkát. Hiszem, hogy a hozzánk járó, közel 300 gyermeknek és családjaiknak jó irányt tudunk mutatni a tiszta forrás felé.
Iskoláim:
- BME – szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető 2017.
- Magyar Táncművészeti Főiskola – tánctanár mesterképzési szak, néptáncpedagógus szakirány 2015.
- Modern Üzleti Tudományok Főiskolája – kereskedelmi szak 2011.