néptáncpedagógus

A néptánccal általános iskolás koromban találkoztam először, majd teljesen magával ragadott a műfaj sokszínűsége. Az évek során az életem teljesen összefonódott a néptánc, népi hagyományok világával. Sok-sok mestertől tanulhattam a táncstílusokat, majd magam is tanítani kezdtem a néptáncot. Ennek már 35 éve.
Tanulmányaimat a Magyar Táncművészeti Főiskolán majd a Magyar Táncművészeti Egyetem mesterszakán végeztem. (2000, 2018.)
Kivételes lehetőség, hogy városunkban ilyen sok gyermek ismerheti meg a népi kultúrát. A tatai Pötörke Táncegyüttes művészeti vezetőjeként megtiszteltetés, hogy ismét részt vehetek a Kenderke művészeti munkájában.
Szerencsésnek érzem magam, amiért mindennapi munkámban széles skálán, több korosztállyal és több táncműhely fiataljaival is foglalkozhatom az ismeretterjesztéstől kezdve a tehetséggondozásig.
A legnagyobb siker számomra, ha a mai fiatalok felismerik a néptánc nagyszerűségét és maguk is megélik és újra alkotják azt.
fotó: Solymos Ákos